• Alapértékek

    Az alapítványt 2010-ben alapították Budaörs fejlődéséért felelősséget érző civil személyek azzal a céllal, hogy előmozdítsák a budaörsiek közösségi életét. Az alapítvány küzd az elidegenedés, magányosodás, céltalanság ellen. Alapító okirata szerint a családi, szomszédsági kisközösségek kialakítását támogatja, embereket képez ki közösség építésre a keresztény értékek alapján. Az alapítvány szigeteket teremt az elidegenedett társadalomban, ahol sokan megtalálják […]

    Tovább

Víziónk, céljaink

Az alapítvány célja az egyetemes, keresztény emberi értékek megjelenítése, közösségek létrehozása és építése, erősítése különös tekintettel a jövő várható fejlődési folyamataira és változásaira. Az alapítvány elkötelezett Budaörs város, valamint a térség fejlődésének támogatásában, Törökbálinton továbbá Budapest és az agglomeráció egyéb településein is dolgozni és együttműködni kíván a fenti célok megvalósítása érdekében  önkormányzatokkal és más szervezetekkel.

Céljainkat

  • a keresztény értékeket képviselő egyének, csoportok, közösségek felkutatásával,
  • szakmai kiadványok, segédanyagok biztosításával,
  • képzések, rendezvények szervezésével,
  • ifjúság és gyermekvédelmi, családi, nevelési prevenciós projektek megvalósításával,
  • vezetők képzésével,
  • új önszerveződő civil, vagy egyházi (gyülekezeti) közösségek támogatásával,
    megalapításával kívánja elérni.

Az alapítvány munkájában fontos szerepet kap továbbá a fenti célokkal és értékrenddel összhangban álló:

  • oktatási, sport és szabadidős programok szervezése,
  • hitéleti tevékenységek végzése és támogatása,
  • hátrányos helyzetűek, fizikai, illetve lelki problémákkal küszködő személyek segítése, közösségekbe integrálása.